Bejelentkezés

Kollégium

A kollégium kiemelt célja, hogy tanulóink számára megteremtse a feltételeket az iskolai tanulmányok sikeres folytatásához, kiegészítse a családi és iskolai nevelést és oktatást, egyúttal szociális gondoskodást, biztonságot nyújtson. Kollégiumunk alapfeladataként biztosítja a megfelelő lakhatási és tanulási feltételeket azon sajátos nevelési igényű tanulóink számára, akiknek a lakóhelyén nincs lehetőség a tanuláshoz, illetve akiknek a családja nem tudja biztosítani a tanuláshoz szükséges körülményeket.

 

 

A kollégiumi napirend igazodik az iskola céljaihoz és működéséhez. Kiscsoportos foglalkozások keretében segítjük a tanulók eredményes tanulását, felzárkózását, önálló életvitelre való felkészítését.

A szabadidős és tehetséggondozó szakkörök (főző, horgász, kézműves, néptánc, sport, öko, rajz, madárbarát foglalkozás…) széles választéka biztosítja a szabadidő hasznos eltöltését.  A számítógépes felszereltség kiváló lehetőséget nyújt a diákok digitális tudásának fejlesztésére. A kollégiumi mindennapokat jellemző sportköri foglalkozások a mindennapi testedzés lehetőségét is megteremtik a tanulók számára.

 

 

A rendszeres testedzés különböző sportágak megismerésén túl nagyban hozzájárul az egészséges életmód kialakításához, a közösségi magatartás pozitív irányú alakulásához.  

Számos kollégiumi rendezvény (filmklub, Ki mit tud, vetélkedők, disco, kollégiumi hét, karácsony, farsang, kollégiumi csoportok előadásai…) biztosítja a közösségi életet és a szórakozást. Tanulóink  rendszeres látogathatnak külső, városi programokat: színházi előadást, zenei koncertet, kiállítást.

A kollégium 210 fő gyermek elhelyezését biztosítja, 5-6 férőhelyes szobákban. A lányok és fiúk elkülönítetten, külön szinten kerülnek elhelyezésre. A kollégiumban a diákok részére napi ötszöri étkezés biztosított.

 

 

A kollégiumi nevelést-oktatást gyógypedagógusok, kollégiumi nevelőtanárok, pedagógiai felügyelők, valamint gyógypedagógiai asszisztensek, gyermekfelügyelők végzik. A kollégiumi tanulók egészségügyi ellátását és gondozását védőnő és képesített szakápoló látja el.

A kollégiumi nevelés-oktatás során arra törekszünk, hogy a diákok hátrányait kompenzáljuk, illetve személyes törődéssel, fejlesztéssel társadalmi beilleszkedésüket megkönnyítsük.